tntInti és Ákos gyerekkoruk óta ismerik egymást. Először 1996 nyarán mutatkoztak be egy válogatáslemezen Napszúrás címmel, amin hallható volt a TNT első dala a Bakancsdal.  A Titkos üzenet c. dal az 1997-es év legnagyobb slágere lett.  Bomba című nyitóalbum megjelenése óta (1997) valamennyi TNT-lemez nagy durranás volt, hiszen a zenekar immár a negyedmilliomodik eladott és hallgatott hanghordozóra lehetett büszke. Elképesztő sikerek,egymás után!

Aztán: 2005. szeptember 24-én a TNT feloszlott….

De hál istennek a fiúk gondoltak egyet és visszatértek!  

Ákos szerint: „Felemelő érzés látni, hogy mindenhol tömegek várnak minket. Sokszor az az érzése az embernek, hogy már nem tud újat nyújtani ezekkel a dalokkal, annyit és annyiszor hallották.

De a bulik mindig rácáfolnak erre. Egy emberként énekelik a slágereinket, úgy tűnik, nem tudják megunni. Ez azt is jelenti, hogy időtállóvá váltak ezek a dalok, és ezt baromira jó kimondani. A turné is azt bizonyítja, hogy húsz év után sem csökken irántunk az érdeklődés.

Ennyi idő után elmondhatjuk, hogy egy TNT-koncert nem egyszeri eseménynek számít, amin divat ott lenni, annál több. Egy generáció meghatározó együttese lettünk a dalainkkal ebben a műfajban.”

Gyertek tomboljatok velünk!

Idézzük fel együtt milyen is a Kicsi gesztenye..

Irigy HónaljmirigyNapjaink egyik legsikeresebb magyar könnyűzenei produkciója, az Irigy Hónaljmirigy, néhány fiatal barátságából, és egy máig emlegetett szilveszteri bulival kezdődött...

14 Arany lemez, 12 platinalemez, 1 dupla platina, 70 önálló tévéműsor, Huszka Jenő díj, 3 Fonogram díj, Kamera Hungária díj, Story gála népszerűségi díj, és számos szakmai elismerés.

De a legnagyobb eredmény a közönség szeretete, már több mint 25 éve!! Nemrég jelent meg legújabb Wellhello paródiájuk Az Apu vedd meg a Rakpartot,melyet minden bizonnyal Tatán is hallhatunk majd.

LINKEK
Facebook oldal
YouTube csatorna

kisgrofoMert a nézését, meg a járását…

Többen összekaptak már ennek a gyönyörű magyar népdalnak a szerzői jogán, de Kis Grófo mit sem törődik ezzel, Ő csak mulattatni szeretné a közönséget és a jelek szerint ez mindig sikerül is neki.

Slágerei rekordokat döntenek a legnépszerűbb megosztó oldalon,
No roxa áj című dalát már  több mint 18 millióan hallgatták meg.

”Nagyjából egy éve realizálódott bennem, hogy a zenémet valóban szeretik az emberek. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy ekkora siker lesz, hogy még a VOLT Fesztiválon is felléphetünk. De nagyon hálás vagyok a közönségnek. „

Legújabb slágere Pixával a Bulibáró, mely találó  elnevezés napjaink Mulatási királyának.

aforce1Az Aforce1 2006-ban alakult es 2008-ban kezdte meg a működését Tatabányán a SZŰV-ben (Mártirok útja 81/a) Korcsok Renato vezetésével.
A tatabányai táncosok az elmúlt években sikert sikerre halmoztak, sorra nyertek a hazai versenyeket mind felőott, mind junior kategóriában, igy egy igen sikeres csapatról beszélhetünk.

Idén az egyesület a 10. evadat kezdi meg, ami óriasi merföldkő egy tánciskola eleteben, igy sok meglepetést tartogat a tancosainak.
A fellépés napján az XO junior formáció, a Sweet poison junior kiscsoport, a Contrast es a Sweet Minnies kozos produkciója valamint Boka Adrienn es Varga Matyas szolistak lépnek fel.

A jelentkezés az évadban folyamatos, piciktől a nagyokig, már öt éves kortól es tudásszintől függetlenül várnak minden táncolni vágyót sok szeretettel! Aki kedvet erez hogy kipróbálja magát a tánc vilagaban az információkat a folyamatosan kiosztásra kerülő szorólapokról kaphat, illetve majd személyesen a fellépésen vagy az egyesület honlapján és facebook oldalan is tájékozódhat!

LINKEK
https://www.facebook.com/aforcetse
http://www.aforce1.hu/

hollywoodroseA Hollywood Rose együttest 2003-ban alapítottuk azzal a szándékkal, hogy a világhírű Guns N' Roses dalait játszva juttassuk el a hazai rajongókhoz az anyazenekar munkásságát. Már az első koncertek után hatalmas érdeklődés mutatkozott, így már egy év után a csapat ott lehetettünk nevesebb fesztiválokon (EFOTT, VOLT, Sziget, FeZen, Rockmaraton, Vekeri-tó Fesztivál, Azfeszt, Hegyalja, SZIN, Pannónia), nagyobb rockklubokban, illetve rendszeresen szerepelhettünk a médiában is. 2005-től rendszeresen játszunk külföldön. Zenekarunk az elmúlt tíz évben 14 európai ország színpadán bizonyította, hogy hazánk határain kívül is van igény a munkásságára. Több alkalommal játszhattunk világszerte ismert előadók előzenekaraként is, mind itthon, mind külföldön (Twisted Sister, Billy Idol stb.)

A mai napig évi 50-70 fellépésünk van (összesen nagyjából 700 alkalommal koncerteztünk), és ahogy eddig tettük, igyekszünk a jövőben is a lehető legnagyobb pontossággal és elánnal előadni a Guns N' Roses halhatatlanná vált dalait.

2013 októberében a Petőfi Csarnokban ünnepeltük meg a 10 éves jubileumunkat, amiről DVD felvétel is készült. A „Live from Budapest" DVD 2014 áprilisában jelent meg.

2015 év elejétől tagcserén esett át a zenekar. Ez évtől a zenekar szólógitáros posztján Fángli Erik képviseli a zenekart. Ebben a felállásban, Tatán, itt lesz látható először.

LINKEK
Hivatalos Facebook Oldal
Hivatalos Oldal

seamrogA Seamróg, a tatai ír zenekar 2008 márciusában, Szent Patrik napján alakult. Előszeretettel hallgatják a legendás Dubliners együttes felvételeit és játszanak az ír szabadságharcokhoz kapcsolódó történelmi tárgyú, és fiatalabb patrióta dalokat, balladákat, a tengerész élethez, vagy épp a kocsmához kapcsolódó népszerű énekeket, persze a szerelem is szóba kerül.

A megszólaló dalok saját feldolgozásaik, amik sok helyen hozzáférhető alapdallamok, szövegek, más esetekben hanganyagok alapján születnek. Keresik az alkalmakat, ahol közvetíteni lehet a hasonló sorsú ír és magyar nép kultúrája között.
Eddig 80-nál több, különféle alkalommal játszottak közönség előtt. A tatai nagy fesztiválokon kívül kiállítási megnyitókon, céges, egyesületi vagy családias összejöveteleken szerepeltek, szívesen muzsikálnak iskolákban is.

Az idei hagyományos születésnapi ünneplés során külön ügyeltek rá, hogy ha a kocsmadalokat hallva valaki azonnal hörpinteni szeretne az egészségünkre, azt megtehesse – ezért a zenéjükhöz illő eredeti közegben, sörözőkben találkoztak két alkalommal is lelkes közönségükkel a jó hangulatú muzsikálásokra

fabulaA Fabula együttes repertoárjában megtalálható egyaránt gyerekeknek,

és felnőtteknek szóló versek is.

A dalok többnyire ismert, és kevésbé ismert magyar,

valamint külföldi költők általunk megzenésített verseiből születtek.

Régi nagy íróink megzenésített versei mellett előszeretettel játsszák

Csukás István szerzeményeit, Halász Judit örök klasszikusait is.

Sokféle hangszerrel, változatos dallamvilággal szórakoztatnak.

Jellemző rájuk, hogy bevonják a közönséget a műsoraikba, játékkal,

közös énekléssel egyaránt, aminek a legkisebbek nagyon örülnek.

Várnak szeretettel kicsiket és nagyokat egyaránt, vasárnap délelőtt .

LINKEK

Weboldal

A Liget Line Dance 2013 júliusában alakult Szárligeten. Az összeszokott baráti csapatot, akik szerettek táncolni, tánctanáruk Kolipkáné Sándorfi Mariann fogta össze és alakította tánccsoporttá. Mariann - aki korábban a Country Dancers tagja volt- megismertette velük ezt a táncstílust, ami magával ragadta őket. Hónapról-hónapra nőtt a csoport létszáma, jelenleg közel 20 fő lelkes táncos ropja csütörtökönként a próbákon. A csoport fellépéseivel, lelkesedésével és vidámságával kivívta a szári önkormányzat elismerését és támogatását is, igy már az alakulás évétől a Szárligeti Sport Egyesület táncszakosztálya keretei között működhet.

A csapat a Country Dancers feloszlása után egy country énekessel is bővült Papp Róbert személyében, aki hangjával nyűgözi le a közönséget. A próbák csütörtökönként zajlanak a szárligeti közösségi házban és még mindig várják az új tagok jelentkezését. Fellépéseiket megtekinthetik a Liget Line Dance facebook oldalán vagy a youtube-on is.

Mottójuk: "A nagy táncosok nem a technikájuk, hanem a szenvedélyük miatt válnak naggyá."

 

csepregiKi ne ismerné a legendás Neoton Família énekesnőjét?!

Csepregi Éva magyar énekesnő,az egykori Neoton Família tagja.

Az 1972-es Ki mit tud?-on, 1973 végén társultak a Neotonnal,

majd 1977-ben egyesültek és Neoton Família néven folytatták.

1990-ben az együttes felbomlott.

Slágereiket viszont a mai napig kedvelik fiatalok, idősek egyaránt.

Több mint 40 éves pályafutása során,megszámlálhatatlan koncertet, turnét,

tv-s megjelenést,toplistás slágert tudhat maga mögött.

A hazai pop egyik meghatározó személyisége.

Éva karizmatikus személyisége, lendületes energiadús megjelenése,

garantáltan felpörgeti a közönséget és általa talán még egy kicsit úgy érezhetjük hogy Nyár vaan…

frottirkecskeA Frottírkecske zenekart 2014 novemberében alapította négy fiatal zenész. A szokatlan, de hangzatos név egy 20 évvel ezelőtti, baráti körön belüli viccelődésből eredeztethető. A bandatagoknak zsenge koruk ellenére nem ez az első zenekaruk.

Zeneileg nagy hatással van rájuk többek között: Green Day, All Time Low, Tankcsapda, Metallica Avenged Sevenfold stb. Céljuk az, hogy kedvenceik dalait eljátszva minél több helyen felléphessenek.

Emellett már készülőben vannak saját dalaik is, melyeket minél hamarabb szeretnének megmutatni a nagyközönségnek. Fiatalságuk ellenére nem kis utat jártak be eddig sem, önbizalmuk és zenélni akarásuk pedig mindmáig töretlen. Repertoárjukban megtalálható többek között a Tankcsapda, Green Day, Metallica legismertebb dalainak feldolgozása, illetve saját dalaik is.

Zenekartagok
Bakos Szonja - ének, ritmus/basszusgitár
Jakabovics Jonatán - vokál, szólógitár
Jakabovics Luca - ritmus/basszusgitár
Réda Vince - dob

LINKEK
Hivatalos Facebook Oldal
Hivatalos Képek

jetlag2013. júniusában pár ismerős úgy döntött útjaik keresztezik egymást, együtt rúgják a Rock 'n' Roll porát. Vénáikban a 70'-es évektől a modern rockzenéig minden műfaj ötvöződött, így semmi sem akadályozhatta meg őket egy új zenekar alapításában.

Véleményük szerint saját számokat nem akarnak játszani, az énekes szerint a nyolcvanas években már minden jó dalt megírtak, ennek ellenére frissebb nótákat is játszanak.

A zenekar tagjai:
Simonfi Roland - Ének
Talpas József - Gitár
Karsai József - Bass
Cziráki Attila - Dob, vokál

LINKEK
Facebook oldal
Hivatalos képek
Youtube video